Android-alapú keretrendszert jelentettek be az IoT eszközök számára

A Google idénre tervezi az Android Things 1.0 széleskörű bevezetését, ami az Android operációs rendszer egy, speciálisan az IoT eszközökhöz készített változata – derült ki a cég éves konferenciáján, a Google I/O-n. A kezdeményezés célja, hogy egy egységes keretrendszert biztosíthassanak a különböző okos eszközök számára. A tervek szerint az Android Things kódjának egyes részei nem lesznek módosíthatóak, például ami  a Google-től származó frissítések telepítését hivatott kezelni. A cég ezzel az IoT rendszerek számára jelenleg messze a legnagyobb problémát jelentő biztonsági hiányosságokat szeretné javítani, amitől azt remélik, hogy a kockázatkerülőbb ipari szereplők számára is vonzóbbá tehetik a technológiát. A Google, az IoT eszközök fejlesztésében való komoly szerepvállalását szintén alátámasztja a Thread hálózati protokoll fejlesztése, amelyet az ARM-mel és a Qualcomm-mal együttműködve konzorciumi formában végez.