Az atommegállapodás felmondása kibertámadást indukálhat

A Recorded Future szakértői szerint az atomalku felbontására Irán nagy valószínűséggel hónapokon belül – vagy ennél is hamarabb – nyugati országok, illetve egyéb nyugatbarát nemzetek (pl.: Szaúd-Arábia és Izrael) kritikus rendszereit célzó kibertámadással reagálhat. A kutatók szerint a fenyegetést az is jelentősen növeli, hogy ezeket a pusztító célú támadásokat az állam, mint megrendelő sem tudja könnyen ellenőrzés alatt tartani, ami az ország kiberműveleti modelljéből fakad. Teherán még 2009-ben a „Zöld Forradalom” után kezdte kiépíteni informatikai támadó képességeit, melynek során elsősorban anyagi motiváltságú fiatalok vállaltak munkákat, akikkel szemben azonban nagy volt a bizalmatlanság. Éppen ezért a struktúra úgy alakult ki, hogy egy központi, ideológiailag is motivált, megbízható csoport szervezi ki a részekre bontott feladatokat, miközben versenyezteti is a jelentkezőket. A témával kapcsolatban a FireEye is állásfoglalást adott ki, amiben arra hívta fel a figyelmet, hogy Irán nyugati kritikus infrastruktúrák elleni informatikai támadás-előkészítő és felderítő tevékenysége a megállapodás idején mérséklődött – helyette inkább a Közel-Keletre fókuszált – a jelenlegi helyzetben azonban vélhetően ismét megindul.