Az USA-ban ismét csökkentették a bűnüldöző szervek személyes adatokhoz való hozzáférési lehetőségeit

Számos kormányzati tisztviselő és adatvédelmi érdekképviseleti csoport üdvözölte az amerikai Legfelsőbb Bíróság (SCOTUS), a 2011-ben indult Carpenter kontra Egyesült Államok per kapcsán hozott múlt heti döntését, miszerint a bűnüldöző hatóságoknak bírói végzést kell szerezniük, mielőtt a bűncselekmények elkövetésével gyanúsított személyek mobileszközeinek helyadataira vonatkozó információkat kérnének be a szolgáltatóktól , vagy más harmadik féltől. Az ítélet alapján az ilyen típusú adatokat innentől kezdve azonos szintű jogi védelem illeti meg, mint ami az eszközökön tárolt adatokat védi. John Roberts, a SCOTUS vezetőjének elmondása szerint a helyadatok hozzáférhetősége közel „tökéletes felügyeletet” tesznek lehetővé, ami sérti az amerikai állampolgárok magánélethez való jogának védelmében hozott negyedik alkotmánymódosításban foglaltakat. A bíróság vezetője azonban azt is egyértelműsítette, hogy nemzetbiztonsági ügyekben, illetve emberi életek veszélyeztetése során lehetőség van eltekinteni az engedély beszerzésétől.