Egy adatlopás, ami majdnem tönkretette az élvonalbeli kémszoftver gyártót

Egy nyilvánosságra került vádirat szerint az izraeli NSO Group egy volt munkatársa kémprogramokat ─ köztük a széles körben használt Pegasus kódját ─ tulajdonított el a cégtől, és próbálta meg értékesíteni a vállalat ügyfélkörén kívül a darkneten, mintegy 50 millió dollár értékű kripto valutáért. A cég kizárólag kormányok részére kínálja piacvezetőnek számító kiber eszközeit, melyek közül egyes verziók lehetővé teszik, hogy a támadók mobil eszközökről ─ akár iPhone-ról is ─ a tulajdonos tudta nélkül kinyerjenek szinte bármilyen információt. A tolvaj a sötét webes hirdetésében azt állította, hogy egy külső támadás során sikerült hozzáférnie az NSO rendszereihez, egy érdeklődő azonban felvette a kapcsolatot a vállalattal, és közösen sikerült beazonosítaniuk a támadót. A személyt most a nemzetbiztonság veszélyeztetésével is vádolják, mivel az adatlopás az NSO-t szakmailag teljesen ellehetetlenítette volna, emellett hátrányosan érintheti az amerikai Verint részéről felmerült mintegy 1 milliárd dolláros felvásárlási terveket is.