Irán állhat az ausztrál parlament elleni támadás mögött?

 

A Resecurity vizsgálatot indított az ausztrál parlament számítógépes rendszere ellen irányuló kibertámadás kapcsán, amely minden bizonnyal az Iridium hackercsoport nevéhez köthető. Az offenzíva első szakaszára még 2018. december 23-án, a második szakaszra pedig 2019 februárjában került sor, amelynek eredményeként a támadók hozzáférést szereztek a kormányzati hozzáférési listához (GAL). Bár a cég nem állítja, hogy a csoport egyértelmű kapcsolatban áll Iránnal, minderre csupán közvetett bizonyítékokat tártak fel, többek között azt, hogy a kollektíva által alkalmazott támadási technikák szinte teljesen megegyeznek a Mabna (iráni állami hackercsoport) és más, az Iszlám Forradalom Gárdájának hadserege által alkalmazott módszerekkel. A vizsgálat során összeállított dokumentumok szerint az Iridium általában az Öt Szem (Five Eyes) szövetséges országainak kormányzati, diplomáciai és katonai erőforrásait támadja, tagjai pedig nem kizárólag iráni, hanem szíriai, libanoni, palesztin és egyéb nemzetiségű felbérelt rosszindulatú hackerekből verbuválódnak. A parlamenti képviselők a támadás miatt kénytelenek voltak megváltoztatni jelszavaikat, amely a Resecurity szerint utal a támadás súlyosságára.

(www.scmagazine.com)