Nyugati kritikus rendszerek támadásával vádolják Oroszországot

Az Egyesült Államok a múlt hét során szankciókat vezetett be orosz kémügynökségek és több, mint egy tucat személy ellen, a 2016-os amerikai elnökválasztást befolyásoló tevékenységek, valamint kibertámadások – köztük a NotPetya ransomware kampány – indításának vádjával. Nem sokkal ezt követően az US-CERT frissítette az amerikai Belbiztonsági Minisztérium (DHS) és az FBI által kiadott korábbi figyelmeztetését, mely hivatalosan az orosz kormányzatot teszi felelőssé a 'Dragonfly' csoport (más néven Crouching Yeti/EnergeticBear) kritikus infrastruktúrák ellen intézett informatikai támadásaiért. A brit nemzeti kiberközpont (NCSC) a tavalyi év során szintén adott ki figyelmeztetést, miszerint ismeretlen hackerek energia szektorbeli dolgozók jelszavait próbálták megszerezni adathalász támadások útján. Az amerikai Cylance biztonsági cég által végzett vizsgálat ezzel kapcsolatban feltárta, hogy ezek a brit kritikus rendszerek elleni támadások mögött is a Dragonfly csoport állhat.