Új-Zéland is kizárja a Huawei-t az 5G hálózat kiépítéséből

A GCSB (Government Communications Security Bureau), Új-Zéland egyik ─ többek között hálózatbiztonsági feladatokat is ellátó ─ hírszerzési ügynöksége  bejelentette, hogy megtiltja az ország mobil telekommmunikációs cége (Spark New Zealand) számára, hogy az 5G-s fejlesztések során Huawei eszközöket használjon, arra hivatkozva, hogy ez jelentős biztonsági kockázattal járna. Annak ellenére született meg a tiltás, hogy a két cég között már történt e téren együttműködés, sőt márciusban be is mutattak egy 5G-s teszthálózatot. Az eset ráadásul diplomáciai szempontból is összetett, hiszen bár Új-Zéland az „Öt Szem” szövetség tagja, legnagyobb kereskedelmi partnere Kína. A Spark csalódottságát fejezte ki a döntéssel kapcsolatban, de mint elmondták, még nem volt idejük felülvizsgálni a részletes indoklást. Szándékuk szerint a kínai cég eszközeit használták volna a rádió-hozzáférési hálózat (RAN) kiépítéséhez, ezzel együtt biztosak benne, hogy a hálózatot 2020 júliusáig képesek lesznek átadni. Ausztrália már augusztusban kitiltotta a kínai tech óriást, ugyancsak biztonsági megfontolásból.