Újra előtérbe kerülhet az okostévék biztonsága

Két amerikai szenátor vizsgálatot kezdeményezett a Szövetségi Kereskedelmi Bizottságnál (FTC) a smart TV gyártók adatvédelmi politikájára és gyakorlatára vonatkozóan, mivel ezek az eszközök a felhasználók utáni kémkedésre adhatnak módot. Az okostévékkel kapcsolatban nem először merülnek fel adatvédelmi aggályok, valójában 2012. óta ─ az első Samsung Smart TV-t érintő zero-day sérülékenység napvilágra kerülése óta ─ többé-kevésbé folyamatosan fennállnak. Most egy, a The New York Times által közzétett Samba TV-ről szóló jelentés irányította a figyelmet ismét a témára. A jelentésben foglaltak alapján a Samba szerződést kötött több nagynevű TV gyártóval, melynek értelmében a képernyőn megjelenített valamennyi adatot nyomon követheti, legyen szó a megtekintett műsorokról, videojátékokról, vagy épp reklámokról, az összegyűjtött adatok alapján pedig a felhasználók személye is beazonosítható. A cég ugyan közvetlenül nem adja át az adatokat harmadik feleknek, azonban azt lehetővé teszi a hirdetők számára, hogy rajta keresztül célzott reklám tevékenységet folytassanak azokon az eszközökön, amelyek lokális hálózati kapcsolatban állnak a televízióval. A szenátorok azt javasolják, hogy a felhasználók kapjanak pontos felvilágosítást arról, hogy adataikhoz ki férhet hozzá, és azok milyen módon kerülnek felhasználásra, valamint, hogy a hozzájárulás megtagadása ne vonja maga után a szolgáltatások korlátozását.