Választás előtt a Telegram: együttműködik az FSB-vel, vagy elhagyja az orosz piacot

A Roskomnadzor, az orosz médiafelügyeleti szervezet először 2017 júniusában fenyegette meg betiltással a népszerű csevegő platformot, arra hivatkozva, hogy az nem működik együtt a hatóságokkal és figyelmen kívül hagyja az új adatvédelmi törvényeket. Júliusban a Telegram beleegyezett ugyan, hogy bejegyezteti a céget az országban, azonban a felhasználók adataihoz továbbra sem adott hozzáférést, ehelyett fellebbezést nyújtott be a felszólítás ellen az orosz Legfelső Bírósághoz. A döntés azonban nem a Telegramnak kedvez, így most kötelesek elérhetővé tenni a felhasználók kommunikációjának titkosításához használt privát kulcsokat a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSB) számára, melyek birtokában az üzenetek visszafejthetők. A Roskomnadzor ehhez 15 napos határidőt adott a cégnek, aminek elmaradása esetén kezdeményezni fogja a Telegram oroszországi szolgáltatásainak korlátozását. Pavel Durov, a Telegram alapítója korábban „technikailag kivitelezhetetlennek”, valamint „alkotmányellenesnek” minősítette a felszólítást, majd tavaly szeptemberben elhagyta az országot.